Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Sporthírek Október

2009.10.15

Sporthírek

Október

 

Megye III. osztály 'A' csoport hírek

Községünk futballcsapata hullámzó teljesítménnyel a középmezőny első felében tartózkodik a 8. forduló után. Az ifi csapat bravúros eredményekkel versenyben a dobogóért.

Talán ne is szaladjunk ennyire előre és kezdjük onnan ahol az elmúlt hónapban befejeztük.
Jöjjenek tehát az eredmények az 5. fordulótól.

5. forduló
Okány – Gádoros 3:2
Ifi: Okány – Gádoros 2:1
A felnőttek az első félidőben parádésan kezdve  3 gólos előnyre tettek szert Kata mesterhármasának köszönhetően, a vendégeknek az első 45 percben csak a szépítésre futotta, majd a második játékrészben az Okány visszavett a tempóból, amely majdnem megbosszulta magát. Az ifjúsági csapat veretlenül fogadta a gyengén szereplő Gádorosiakat, így az elvárás sem volt más, mint a biztos győzelem és talán e miatt is volt görcsös a csapat játéka, amely nehezen, de hozta a kötelezőt.

6. forduló
Gyula Termál FC II. – Okány
A Gyula Termál FC II. visszalépése miatt Okány szünnapos volt ezen a hétvégén.

7. forduló
Okány – Elek 3:0
Ifi: Okány – Elek -:- ELHALASZTVA!
Az új időpont Okt. 23. péntek 15:00.
Rendkívül lassú tempójú és unalmasnak mondható első félidő után kicsivel jobb iramú és izgalmasabb második félidő után az Okány megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

8. forduló
Csanádapáca – Okány 1:0
Ifi: Csanádapáca – Okány 1:1
A mérkőzés előtt a hazai csapat a hatodik, a vendég okányi csapat pedig az előkelő harmadik volt a tabellán. A különbség a pályán egyáltalán nem tűnt ki. Sőt a hazai csapat már az első félidőben szerzett fejes góljával kialakította a mérkőzés végeredményét. Ha az apácai támadók jobban koncentrálnak győzelmük még nagyobb arányú is lehetett volna. Az ifi csapat kissé tartalékosan állt fel, viszont derekasan helytállva megtartotta veretlenségét a bajnokságban.

A bajnokság hátralévő programja:

2009-10-17 14:30   Okány – Pusztaföldvár
2009-10-23 15:00   Okány – Elek
CSAK IFJÚSÁGI!
2009-10-24 14:30   Okány - Békéssámson
2009-10-31 13:30   Gerla - Okány
2009-11-07 13:30   Okány - Kunágota
2009-11-14 13:30   Lőkösháza – Okány

 

NUSI-UPI labdarúgó hírek

Az idei tanítási évben is megkezdődött a NUSI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet) program.
Az okányi általános iskolából is közel 30-35 gyermeket érint ez a labdarúgó utánpótlást segítő program sorozat. Falunkban három korosztályban van csapatunk. U-7, U-9 és U-11-es korcsoportokban indulnak a fiúk.

Mi is az a NUSI-UPI, NUPI labdarúgás?

Egyesületi körzeti tornarendszer, amely az U7-U9-U11 korosztályokban tavasszal és ősszel is három-három forduló lebonyolításban versenyezteti a fiatal labdarúgó palántákat.
Alapvető követelmény, hogy egy körzetben minimum 4 csapatnak kell lennie. A program a körzeti szervezőket (edzőket), a tornarendező egyesületet, valamint a felkészítést és versenyeztetést támogatja központi forrásból a megyei labdarúgó-szövetségeken keresztül.

Az MLSZ - NUSI-UPI labdarúgó utánpótlás program legfontosabb eleme az egyesületi körzeti torna rendszer az U7-U9-U11-es korosztályokban.
A tornák 2006 ősze óta folynak a Sport XXI. Program keretén belül.

2009 őszén is három helyszínen kerülnek lebonyolításra. Az első forduló Mezőberényben volt szeptember 25-én, a második Vésztőn október 9-én és a harmadik fordulót pedig községünkben rendezik november 6-án.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők az okányi sporttelepen!

IV. Okányi téli teremlabdarúgó bajnokság hírek

Az idén is megrendezésre kerül falunkban az immár hagyományosnak mondható téli teremlabdarúgó bajnokság. A nívós teremtorna negyedszer fog indulni a községi sportcsarnokban.
A bajnokság kezdete előreláthatólag November 28-ra tehető.

 

Varju Richárd

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.